Magamról

Egy Kelet-Európai pszichológus kalandjai, aki feleségével és kislányával átrepülte az óceánt, hogy megismerjen egy másik kultúrát.

2012. március 27., kedd

hadihajók I.

The Sullivans
Ha már Nagy Tavak, akkor nagy hadihajók! Buffalo felemelkedése összefonódik a Niagara folyóval és az Erie tóval. A vizi kereskedelem alapozta meg a város korabeli gazdagságát.
Na de a történelemről majd késöbb, elő a puskákkal.
Minden tisztesséeges amerikai városban van legalább néhány kisebb felhőkarcoló, valami fém darab, ami valaha a NASA vitt fel, vagy hozott le az űrből és természetesen néhány tank a II. világháborúból, vagy ha van hely akkor hadihajók.
Buffaloban viz az van, igy két háborús veterán hadihajó és egy tengeralattjáró is itt várja a Nagy Újrahasznositást.
Nemrég meglátogattuk őket, májusban pedig a gyomrukba is leereszkedünk majd.
Tündérkénk mit sem törődött a pusztitás költeményeivel, mackójával és retiküljével önfeledten szaladgált a kikötőben, hirdetve a viruló életet és a tavasz kezdetét.
Képekért és videókért kattint ide!

2012. március 18., vasárnap

Saint Patrick's Day

Kevés nép mondhatja el, hogy kultúrája kifejezetten divatos. Az íreké ilyen. Zenéjük, táncuk sok ember szórakozását jelentik, nemkülönben a sörök és a kocsmák, amelyek szinte franchise szerűen jelen vannak a világ összes nagyobb városában. Itt Buffaloban tényleg vannak írek, tényleg vannak igazi ír kocsmák és Szent Patrik napján, aki védőszentjük, hatalmas felvonulást rendeznek a város legimpozánsabb útján. A tavaszi napsütésben mi is kisétáltunk, hogy lássuk a zöldbe és lóherébe öltözött népeket.
Képek és videók ide kattintva megtekinthetők.

Meg kell jegyeznem, hogy ősszel belekeveredtem a Puerto Ricoiak hasonló felvonulására. A forgatókönyv hasonló volt, csak ők egy lepukkantabb utat kaptak használatra. Rendőrök, tűzoltók, kukások ugyanúgy voltak, természetesen politikusok is. Őket megnézni és velük ünnepelni azonban senki sem akart, (csak a politikusok). Az íreket pedig sok ezren jöttek megnézni.

Ja, és vettünk egy új kocsit!

2012. március 8., csütörtök

keres a kocsi

Eddig csak vitte pénzt, de ma ő is munkába állt! Gyanútlanul álltunk a STOP táblánál, amikor Andi azt hitte lefulladtam, de kivételesen nem. Hátulról meglökött bennünket egy Kia. Nem volt vita, hogy ki a hibás, hiszen mi már álltunk egy ideje. Igazán koccanásról sem lehetett beszélni, hiszen parkolásnál is előfordul, hogy meglökdösi az ember az előtte és mögötte álló autót.. A lökhárító műanyagon a rendszámtábla festéke nyomott hagyott. Ennyi. Avatott szemek, közvetlen közelről láthatják, hogy valamilyen hatás érte hátulról a lökhárítót, de sajnos azt kell mondjam az autó és a lökhárító állapotán ez egy tizedpontot sem ront. A "sérülés" láthatóan javítást nem igényel, így kölcsönös megelégedéssel 50$ bánatpénzben egyeztünk meg. Természetesen azonnal elkezdett enni bennünket valami, hogy miért nem kértünk többet... Pár perc múlva azonban őszintén tudtuk mondani, hogy az a legnagyszerűbb, hogy nem történt semmi komoly. Az 50 dolcsiból pedig veszünk cukorkákat az őrangyaloknak.

2012. március 7., szerda

Grumman LLV

"Trabanton szállni élvezet, gyorsabban száll mint a képzelet, pöfög és töfög, hú de klafa! Az orrod alá dörgölök kispofa." mondja a költő,  bennem pedig gyermekkorom, illetve trabantok, zsukok, wartburgok képei merülnek fel. A Grumman LLV, hihetetlenül cuki, ez a legjobb szó rá. Minden gyerek álma: ormótlan kocka, kicsi kerekeivel, közel ülő szemeivel, gyakran nyitott ajtajával a csendes városi délelőttök fénypontjai a kukásautók, iskolabuszok, villanyszerelő kocsik mellett. Hátsó részén a lehúzott redőny mögött, fagylalt is lapulhatna, és ha elindul olyan lassan megy és olyan szépen pöfög. Szóval szuper. Az USA városaiban 1987 óta kézbesítik szorgalmasan a leveleket és több mint 100 ezren vannak, húsz évre tervezték őket, de úgy néz ki a 30-at is megérik. Nehéz elképzelni, de a gyártó cég, Grumman amúgy elsősorban repülőgépekkel foglalkozott (pl. F-14 Tomcat és sok más), de raktak össze tengeralattjárót, csónakot,  tűzóltóautót és persze buszokat is. Békés célokat szolgáló termékeik közül egyértelműen postás autóik a leghíresebbek.

2012. március 6., kedd

Kakaóscsiga

Asszonykám kenyeret süt, kalácsot fon, hagymát pucol, krumplit főz és csirkepaprikást készít, mindezeket amerikai alapanyagokból, amerikai vagy éppen magyar recept szerint. Az elmúlt héten egy igazán jól sikerült kakaós csigát rittyentett, ami még neki is ízlett. Egy kis kóstolót teszünk fel a blogra.

Aki főzött már gyerekkel tudja, hogy az mindig tartogat meglepetéseket. Tündérkénk is előszeretettel segít be a tésztagyúrásba, zöldségkóstolásba, vagy töltöget tejet vízbe, olajat tejbe, citromot pedig szerteszét.

2012. március 1., csütörtök

Honvágy 1.0

Véletlenek nincsenek! Ez meg különben sem lehet véletlen.
Az amerikai autóklub buffaloi magazinjában nem lehet egy fotó Budapestről. A házunkról pedig biztos nem!
De van!
Na jó, nem a mi házunk, de mégis csak itt laktunk több mint egy évig, pont mielőtt Buffaloba költöztünk volna. Boldog Corvin téri Idők: gangos bérház, 19-es villamos, mosogatógép, Dunapart, bicikli út, Iskola utca, gesztenyefák, járda. Hol vagytok?

Amúgy a képhez tartozó hirdetés európai folyam kirándulásra csábít gazdag nyugdíjasokat. Hát ők azok, akik miatt fékezni kell a bicikli úton és ők azok akiket a csikósnak öltözött bajszos legények buszokba terelnek és elviszik a Hortobágyra, hogy megismerjék a Magyarországot.