További három fordulóval sikerült a "legszükségesebb" holmikat áthoznunk. Ki gondolta volna, hogy egy köbméter plüssállata van a gyereknek, annak ellenére, hogy mi egy darabot sem vettünk neki!
Előző otthonunknál a tágasság és az extra szobák nagy kihívások elé állítottak minket, de sikerrel töltöttük fel a szobákat gyermekjátékokkal és babaruhákkal. A plébánián azonban ilyen problémánk nem lesz, és egy későbbi Tokyo-i tartózkodásra fogunk szimulációs gyakorlattal felkészülni. A klasszikus pihenő fotelek, az optikai kandalló (optikai, mert már nem működik), a közös konyhában lévő mosogatógép és a kistévé (adás nélkül) a lakosztályt a luxus felszereltség közelébe emeli.
A plébánia történetéről annyit, hogy az utóbbi években számos magyar diák élt itt, erről tanúskodnak magyar nyelvi emlékek (pl: wifi kód, falra ragasztott telefonszám), elhagyott lekváros üvegek és egy nagy adag régen lejárt kovászos uborka a hűtőben.
Ne tartogassunk sok tárgyat, dolgot magunk körül mert ezek haszontalanok és egy költözésnél látja csak meg az ember, hogy mennyi felesleges kacat veszi körül és azok milyen nehezek. Persze a szuvenír és a tárgyi emlék izgalmas újraértelmezése lehet a családtagok és barátok nappalijában, padlásán, gardróbjában elhelyezett dobozok, polcok és mosógépek. Eddigi tapasztalat alapján a nagymama azért egy keretes fényképnek örült volna jobban...
Körülbelül két költözés kell, hozzá, hogy az ember megtanulja, hogy biztos sokkal jobb költöztetőket hívni, mint a negyedikre mosógépet cipelni a cimborákkal. Akik természetesen a költözések gyakoriságával arányosan egyre ritkábban érnek majd rá segíteni.
