Október 23.

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet meg­szállás ellen folytatott szabadságharca volt a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tün­te­té­sével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával feje­ződött be Csepelen november 11-én.

1956 októberében a magyar társadalomnak elege lett. Elege lett a sztálinista diktatúrából és a szovjet megszállásból. A társadalom minden szelete változást akart. Október 23-án az egyetemi diákság és az írószövetség tüntetésén valaki kivágta a magyar zászlóból a kommunista címert. A lyukas zászlókkal vonuló tüntetők tömege többszörösére dagadt, mire a Kossuth térre vonultak. Ugyanebben az időben mások a Dózsa György úti Sztálin szobornál gyűltek össze és lángvágóval és teherkocsikhoz rögzített drótkötelekkel ledöntötték a diktátor hatalmas bronz mását. Sztálin feje ott gurult a macskaköveken.

Másnap hajnaltól kezdve a város több pontján alakultak ki fegyveres ellenállások a városba érkező szovjet csapatok ellen. Az forradalmárok zsákmányolt fegyverekkel vették fel a harcot a szovjetek és az ÁVH-s erők ellen. Október 25-én délelőtt a Kossuth térre érkező fegyvertelen és békés tüntetőkre tüzet nyitott az ÁVH. Halottak és sebesültek töltötték meg a teret. Vidéken hasonló módon 61 esetben nyitottak tüzet a békés tüntetőkre, Tiszakécskén vadászgépről lőtték a fegyvertelen embereket, köztük nőket és gyerekeket is. A forradalmárok fegyveres ellenállása fokozódott, miközben politikai tárgyalások folytatódtak a magyar politikusok és a szovjet kommunisták között.

A szovjet tankok képtelenek voltak felszámolni a forradalmárok ellenállását. A molotov koktélok sorra semmisítették meg a szovjet harckocsikat. A Corvin közi stratégiai állás október 28-án sikeresen verte vissza az utolsó támadást is. Az ellenséges csapatok visszavonultak. Nagy Imre este fél hat körül rádióbeszédben jelentette be az új kormány megalakulását, az általános amnesztiát a felkelés résztvevőinek, a szovjet csapatok kivonását Budapestről, az ÁVH feloszlatását, a Kossuth-címer bevezetését és március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását, valamint hogy az új kormány már nem ellenforradalomként, hanem nemzeti demokratikus mozgalomként értékeli a történteket.

A forradalom győzött.

A következő napokban kimondták az egypártrendszer eltörlését és kiengedték a börtönökből a politikai rabokat, köztük Mindszenty József katolikus bíborost és Ordass Lajos evangélikus püspököt is.

A kommunista blokk több országában szimpátia tüntetésekkel fejezték ki érzéseiket az emberek a magyar forradalmárok mellett. Számos nyugati országból érkezett egészségügyi segítség a Vöröskereszt számára. Október 31-én Eisenhower amerikai elnök is tisztelettel beszélt a magyar forradalmárokról, de ugyanakkor leszögezte, hogy nem tekinti potenciális szövetségesnek az új magyar kormányt és nem fog katonai segítséget nyújtani szükség esetén.

A szovjet vezetés a következő napokban több mint háromszorosára emelte a Magyarországon állomásozó egységeinek számát és körbezárta Budapestet. November 4-én az egész ország területén összehangolt támadás indult. Budapest legnagyobb része néhány órán belül a szovjet csapatok fennhatósága alá került. A parlament reggel 8 órára már a szovjetek kezén volt. Bibó István az utolsó miniszter, aki az épületben maradt kiáltvánnyal szólította meg az ország lakosságához és a külföldi nemzetekhez:

„… A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőbbségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen… Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében.”

A magyar szabadságharcosok ellenállását nehéz volt megtörni. A város több pontján a harcosok utolsó vérükig küzdöttek a szovjetek túlereje ellen. A Corvin közben, a Széna téren, a Móricz Zsigmond körtéren, a pályaudvaroknál, Csepelen, Kőbányán, Óbudán, a Gellért téren, a Baross utcánál és Dunaújvárosban is még napokig folyt az elkeseredett ellenállás. Az utolsó csepeli csoport november 11-én tette le a fegyvert.

A szabadságharcot leverték.

A hidegháborús feszültségek közepette egy nyugati ország sem akart tevőlegesen segíteni a kicsiny magyar népnek, aki csak a szabadságát akarta megvédeni. Márai Sándor 1956-ban New Yorkban foglalta versbe gondolatait Menyből az Angyal című versében:

És a világ beszél csodáról,

Papok papolnak bátorságról.

Az államférfi parentálja,

Megáldja a szentséges pápa.

És minden rendű népek, rendek

Kérdik, hogy ez mivégre kellett.

Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?

Mért nem várta csendben a végét?

Miért, hogy meghasadt az égbolt,

Mert egy nép azt mondta: "Elég volt."

Nem érti ezt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?

Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.

De most sokan kérdik: mi történt?

Ki tett itt csontból, húsból törvényt?

És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végképp nem értik -

Ők, akik örökségbe kapták -:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?...

A forradalom és szabadságharcot az új vezetés ellenforradalomnak kiáltotta ki.

A megtorlás során több száz embert végeztek ki és több tíz ezer embert börtönöztek be vagy internáltak kényszermunka-táborokba. Körülbelül kétszázezer ember menekült el az országból, közülük több mint ötvenezren kerültek az USA-ba vagy Kanadába.

Mit jelent nekem 56?

A nyolcvanas évek elején születtem, csak hírből ismerem Rákosi diktatúráját és sohasem értettem miért integet az Osztyapenko a trabantoknak budaörs előtt. Arra emlékszem, hogy álltalános iskolában a második osztályba lépéskor nem a megszokott vöröscsillagos címer, hanem egy új koronás címer lógott a tábla fölött és néhány szigorú tekintetű ember képe lekerült a falakról. Emlékszem a golyónyomokra a Széna tér körüli házak falán, amelyek évtizedekkel az események után is hirdették némán a harcok emlékét.

Emlékszem, arra is, hogy 1989-ben a TV előtt játszottam a svédországi rokonok által küldött legoval, amikor Nagy Imre és társainak ravatala állt a Hősök terén és többen beszédet mondtak a sok tízezres tömeg előtt. Egy fiatal ember hangosan ezeket mondta a beszédében:

„Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megteremtéséért küzdenek Magyarországon, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával, akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni szent kommunista tabuikkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával. Ők azok az államférfiak számunkra, akik az akasztófa árnyékában sem vállalták, hogy a társadalmat megtizedelő gyilkosokkal egy sorba álljanak, akik életük árán sem tagadták meg azt a nemzetet, amely elfogadta őket és bizalmát beléjük helyezte. Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlen.
Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt nemzetünk utolsó esélye arra, hogy a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerítettek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni.
Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik.”

A beszéd után az idősebbek meggyőződéssel mondták, hogy ezt a fiút el fogják vinni a börtönbe. A fiatal embert azonban nem vitték el. Jelenleg ő, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

Mit jelent nekem 56?

A „pesti srácok” hősiességét és önfeláldozását, amely a forradalmat és szabadságharcot az 1848-as elődök harca mellé emeli. Ezért megyek el minden évben október 23-án és rakok le mécsest a Corvin közben, a Terror Házánál az Andrássy út 60 előtt, a Széna téren a bevásárló központok lábánál meghúzódó emlékműnél és zarándokolok el Mansfeld Péter szobrához.

A magyarok harca a Szovjetunió ellen nemzetközi segítség nélkül halálra volt ítélve. A világpolitika lapjai le voltak osztva. Azonban néhány nap alatt a magyar nép képes volt romba dönteni azt a diktatórikus rendszert, amely addig félelemben és rettegésben tartotta az egész társadalmat. Összefogtak és elzavarták a zsarnokaikat és a börtönőreiket. Abban a néhány napban az emberek úgy fogtak össze, mint azelőtt 1848 márciusában.

A magyar forradalom és szabadságharc volt az első szög a Szovjetúnió és a kommunizmus koporsóján.

A szabadságharc leverése utáni időszakban megtanították az embereket az államtól függeni. Itt az idő, hogy megtanuljuk újra kezdeményezni, megtanuljunk újra a saját sorsunk kovácsának lenni és megtanítsuk a gyerekeinknek is a bátorságot, a hősiességet és az összefogás erejét.