Garázs

Munkaköröm fontos eleme a takaritás. Vasárnapra pedig úgyis nagy hideget mondtak, irány tehát az iroda! Felszerelkeztem Andre Agassi önéletirásával mp3 formátumban: ez segitett, hogy én is heroikussan töltsem a cloroxot a klotyóba. Azonban egyben el is vakitott, igy kerülhetett rá sor, hogy nem ellenőriztem a garázs és az épület közti átjáró ajtaját, ami fatális hiba volt.
Kulcsok, telefon, ruhák(!) az épületben én pedig sztrecs futónadrágban, bakancsban és az előbbiekhez szinben sem passzoló hosszúujjú pólóban forgattam tehetetlenül a mozogni nem akaró kilincset. Ez égő.
Nem volt mit tenni, kinyitottam a garázsajtót és az úton közeledő első csillogó dzsippet megállitottam. A fiatal pár hölgy tagja megértően és mosolyogva hallgatta kálváriámat, miközben a srác arcáról lenézéssel vegyes undort olvashattam le. Összességében kedvesek voltak és kölcsönadták az iphonet, amivel felhivtam asszonykámat, hogy szervezze meg a mentésemet. Ezután, mint a Loch-Nessi szörny visszakocogtam a garázsba, bezártam az ajtót és felmértem az élelmiszer tartalékokat: ezen nem fog múlni, és kartondobozok is böven vannak.
Kocogó fogaimtól egyre kevésbé hallottam Agassi szerváit, de folyamatos ugrálással igyekeztem elkerülni a fagyhalált. Kedves főnököm végül megérkezett és miután visszafojtott röhögéssel végigtekintett rajtam még eljátszotta, hogy rossz kulcsot hozott el. Elfagyott humorérzékem a benti melegben gyorsan olvadni kezdett és fütyörészve töltögettem tovább a cloroxot.