Magamról

Egy Kelet-Európai pszichológus kalandjai, aki feleségével és kislányával átrepülte az óceánt, hogy megismerjen egy másik kultúrát.

2011. december 30., péntek

Best of 2011

A népszerű blog titka, hogy ne magamról írjak, mert az senkit sem érdekel, hanem mutassak sok képet a gyerekről. Így tehát úgy döntöttünk, hogy itt az év végén sem arról írok, hogy mennyire rendben van minden és mennyire okosak lettünk az elmúlt hónapokban, hanem az elmúlt hónapok blogra nem került képeivel és videóival (kattints ide!) kívánunk mindenkinek Boldog Újesztendőt!

2011. december 28., szerda

Mi volt a fa alatt?

Mondjuk fa pont nincs az idén és mindenki megkapta az ajándékát augusztusban egy hosszú amerikai út képében, de azért a kis Hógolyót meglepték az angyalok! A vendégségben kapott egy kis faragott bölényt: na ez dísztárgy ezzel nem játszhat. A cserkészeten kapott egy babát és egy pandát két boccsal, a vendégségben is kapott egy babát, a másikban pedig egy nagy medvét,  a templomban pedig egy királylánybábot. Szóval elég fiatalon népes háztartásról kell gondoskodnia, így úgy döntöttünk ehhez szükséges kelléket kap a drága.
A készlet minden kicsi mama álma, tele hasznos dolgokkal, amivel lehet utánozni anyát. Tőlünk csak szépet és jót láthatott, de mégis a saját feje után megy. Babaágyat mackóval, vagy anélkül tolja keresztül a lakáson oda-vissza, általában kiabálva. Az etető széket vagy a nyakába teszi vagy a bútorokra. Amikor ez sikerül és nem esik le az ormótlan eszköz, akkor pedig röhögcsélni kezd büszkén, hogy milyen ügyes.  A babakocsival pedig nekihajt asztalnak, falnak, anyának (ilyenkor természetesen kivesszük és biztonságba helyezzük a babát a kocsiból). Úgy néz ki az autóversenyzés biztosan érdekli. Ezt bizonyítja az is, hogy a játszótéren mindig a kormányokkal játszik.Esetleg miniszterelnök akar lenni? Juj, csak óvatosan.

2011. december 27., kedd

Pápuák Buffaloban


"Kannibálok voltak-e a pápuák?" Ezzel a kérdéssel indultunk vizitelni a buffaloi Science Museum-ba, ahol több amerikai utazó gyűjteményéből állt össze a kiállítás. Az első képeken gazdag, európai és amerikai bajszos lordok pózoltak pápuának öltözve és pápua csónakokon evezve, az utolsó képeken népviseletre vetkőzött pápuák táncoltak turistáknak pepsi-colás reklámok alatt. A kiállítás finoman láttatta a külső kulturális hatások által megváltozott közeget. A világ második legnagyobb szigetén több mint 750 különböző népcsoport él a saját nyelvével! Kultúrájuk változatos, a tradicionális cölöpházak és fa, illetve csonteszközök ősi időkbe vezetnek minket. Az oldalsó képen egy vidám harcost láthatunk, az alsó képen pedig egy táblát, amelybe az egyik legendájukat faragták és így adták tovább generációról generációra.
A tárlat megtekintése után az alagsorban lévő játszóházban vigasztalódott Cöcike, miután nem vihette magával egyik pápua bácsi maszkját sem.


2011. december 23., péntek

Áldott Karácsonyt mindenkinek!

Boldog Karácsonyt nektek és szeretettel gondolunk mindenkire innen a távoli hótalan Buffalo-ból! A CTP-s diákok Karácsonyi képeslapjával köszöntünk titeket odahaza.


(A képen látható koszorú költemény asszonyka keze munkája)

2011. december 22., csütörtök

Karácsonyi készülődés

Anya verse Karácsonyra

Hova lett a mézes kalács?
Ki látta a bejglit?
Eltűnt a pogácsa,
elbújt a csoki.

Ki látta, ki látta,
eltűnt mind egy szálig!
Cöcikénk ette meg
az utolsó falásig.

Had egye, had egye
nőjön csak nagyra,
legyen ő mindenki
Karácsonyának angyala!

2011. december 21., szerda

Black Friday

A Hálaadás (Thanksgiving) minden évben november negyedik csütörtökén van. Európában is ismert, vagy legalábbis hallottunk erről az amerikai ünnepről. Pulyka sütés, boltok zárva, nagy családi alkalom, nagyobb mint a Karácsony (azt csak a keresztények ünneplik). Sokan elmennek vidékre kikapcsolódni, vagy ellátogatnak más állambeli rokonaikhoz. Délután egy mecset játszanak az NFL-ben és a rajongók azt nézhetik.Ennél a pontnál már érezhetően lazul az ünnep sérthetetlensége és kezd elcsúszni egy átlag hétvége felé. De a java csak ezután jön: másnap hajnaltól black friday van, ami a legnagyobb leárazást jelentik az évben. Kanadából is sokan jönnek át vásárolni, de főleg sorban állni ezen a napon. A nagyobb bevásárlóláncok spéci akciókkal készülnek a vevőkre és sokan előre hozzák a péntek reggeli nyitást csütörtök estére, éjfélre esetleg péntek hajnali 4-re(!). Az olvasók közül biztos többen álltak sorba valamelyik Electroworld áruház megnyitásán, na ez körülbelül pont olyan! Csak minden évben ugyanakkor van és sok türelem kell hozzá, vagy nagy családi unalom, hogy az ember elinduljon bevásárló körútjára.
De akik azt gondolták, hogy leértékelések csak Kelet-Európában alkalmas nagy tömegek összehívására egy  Guinness rekord méretű sor kialakítására, azok tévednek: az USA ebben is élen jár!
Mi csak egy cipőt akartunk venni a bálra, de inkább meggondoltuk magunkat....
(Korábban írtuk: végül a Walmartban vettük meg ahová másnap visszavittük és visszaadták az árát:)

2011. december 20., kedd

Cleveland, ahogy mi láttuk

Akinek már unalmas a téma az vándoroljon másik blogra! Mi nagyon jól éreztük magunkat Clevelandben, szép város, jó program, jófej és vendégszerető emberek, szóval jó volt ott lenni, ha tehetjük majd megyünk máskor is. A város kivilágítva nagyon szép volt, képeink ezt nem adják ugyan vissza, de legalább próbálkoztunk.
Házigazdáink jóvoltából Cöcikénk palacsintázót nyithatott, természetesen rétest és forralt bort is árult az évszaknak megfelelően. Én pedig James Bond lehettem és mint "dubble O seven" széjjel löttem az orosz és dél amerikai maffiákat!
Amit azonban külön kiemelnék, hogy ettünk diós és mákos bejglit, kolbászt illetve kalácsot, ezek nem csempész áruk, hanem a Clevelandben ilyen is terem. finom volt, jó volt, szép volt, köszönjük!
Képek és videok itt!
Érdeklődőknek pedig előszeretettel ajánljuk Pignitzky Réka két filmjét: Inkubátor és Hazatérés: magyarnak lenni, 56, István a király, Amerikában született magyarok szemszögéből. Megéri!

2011. december 19., hétfő

Helyreigazítás

A "Cleveland, Viaduct park" bejegyzésben tévesen szerepelt Pink Bike bakancsának az ára, a helyes ár 35$. A bejegyzés TÉVESEN azt a látszatot kelti (egyes olvasókban: Pink Bike), hogy míg én olcsó és szakadt dolgokban járok, ő drága göncöket vásárol és pazarolja a pénzünket.
Ez nem igaz. Téli ruhája Magyarországon is kedvező árú és jó minőségű lenne, míg én csak igénytelen vagyok otthon is és itt is. Bejegyzésemért elnézést kérek.

2011. december 18., vasárnap

M & M

Na ez most nem a csokiról szól, de gyakran a szerelem is édes, szóval romantika az van benne.
A sztori nem itt kezdődött és nem is ér véget, mert úgy döntöttek, hogy jó ötlet a házasság, illetve az eljegyzés! Jófej génjeik vannak, szóval szurkolunk, hogy időben szülessen egy fiú, ne legyen nagy a korkülönbség a mi kis Cöcink és a kis Jack Sparrow között.
Hip-Hip Hurrá az ifjú párnak!

(A semleges szurkolók és a kétkedők kedvéért megjegyzem nem a pénzéért szereti a srácot.)

2011. december 17., szombat

Autó

Az igazat megvallva, amióta a Fekete Párduc megvan keveset bringázunk. Mondjuk a tél is beköszöntött és ha hó nincs is, bringázni azért már hideg van,  meg defekteket is hoztak az aradi vértanúk és persze a gyerek sem fázhat meg.
Szóval minden RABIC-tól (Radikális Biciklista) elnézést kérünk, és holnap megszerelem a kereket és ha nem lesz hó jövő héttől a könyvtárba két keréken döngetek tanulni!
No de a kocsiról:
Daewoo Lanos 1.6, 2001-es, 3 ajtós modell, sötét mint az éjszaka, de gyors mint a szél. Manuális váltós, ez azért fontos, mert így én is vezethetem (ezt asszonyka mondja, mert rossz élménye volt, amikor először elvittem bevásárolni egy automata kocsival).
Menettulajdonságokkal nem untatok senkit, lényeg, hogy működik és megbízható.
Hovatovább nekem a legkisebb! A főiskola parkolójában az én autóm a legkisebb.
Hát azért is írok erről, mert az otthoni kocsink így eladó lett: Citroen Xsara kombi 1.6, igazi családi autó 3 gyerekig, kispénzűeknek kiváló (A hirdetésért kattints ide), bátran terjesszétek a hírt!

2011. december 15., csütörtök

Cleveland, Viaduct park

Na egy kis vízesés a rajongóknak! Cleveland-ben sok a zöld: a várost körbe lehet bringázni az összefüggő kis parkokon keresztül. Bringázni hideg volt, meg a gyereket is sétáltatni kellett, így elmentünk a bedfordi Viaduct Park-ba, kacskaringós szerpentin, erdei patak, száz éves fák, kis vízesés, hely történelem és orosz turisták(?).
Hálaadás napja volt így mindenki kedves volt és segítőkész, így közös kép is készült rólunk (férfi pulóver: GAP, 3$; kabát: thrift store, 9$, bakancs: freecycle, free; női kabát: marshall's, 60$; bakancs: marhall's 60$).
Ha ide kattintasz láthatsz több képet és videót is!
Rózsaszín Hógolyó stabilan közlekedett, így nem tudtunk lefilmezni semmi komolyabb hasra esést, azonban aki ismeri Cöcinket annak a következő videó is csemege lesz:

2011. december 14., szerda

Játék

Szeretnél műanyag léggyel játszani? Múltkor is sírt a gyerek a gumi csótány után? A tigris unalmas, a zsiráf béna, a kutya nyálas, de a madárpók az trendi!
"Két sáska egy áráért!" 
Mindent Kínában gyártanak. Tv-t, cipőt, könyvet de a játékokat is. Ezeket is!
Érdemes megnézni az állatok kidolgozottságát, mint az igaziak, az állaguk olyan, hogyha  zokni nélkül rálépsz, akkor azért sikítasz egyet.
Ezek a gyerekek már nem fognak félni semmitől, az arachnofóbia a multé!
Érdemes a méretarányokban is gyönyörködni: a vízilóval szembeszállhat az imádkozó sáska, a pandát felfalják a tücskök. A komodói varánusz orángutánt uzsonnázik. Mondjuk legalább az oroszlán a legnagyobb!
Apropó karácsony, ez itt most tényleg tök olcsó, szóval kinek mit küldjünk?

2011. december 11., vasárnap

egerek és emberek


A hó betemette a házat, az internet kapcsolat megszakadt, a vizet lajtos kocsin hozták, chipsen és müzlin éltünk az elmúlt napokban! a buffuloiak felszerelték a hókotrót a truckokra és megvásárolták a környék összes útszórósóját. Az előkészületek látványosak voltak, külvárosok parkolóiba négymennyiségű só és egyéb kellék lett felhalmozva, éjszakai ügyeletet is tartottak a Truckok vezetői, hogy szükség esetén azonnal megkezdhessék a mentést. Mindenki várta a meteorológusok által előre jelzett időszakot. Feszült csend volt szerte a városban.
Aztán?? Ennyi. Azaz egy kicsit esett.
Szóval, ők tévedtek, nekem pedig ugye igazam lett, mert esett vagy 5-10 centi hó. Ez nagyjából el is olvadt volna ha békén hagyják. Azonban ha egy puska meg van töltve, az el is fog sülni, szóval a havat azonnal sózni kezdték olyan erővel, hogy a sötétszürke aszfalt szerte a városban kivilágosodott, fekete autónk ugyanígy járt a felcsapódott sós létől. A hó most már csak nyomokban foltokban borítja be a zöldfelületeket.

Apropó természet. Mi lett az egérrel?
Azóta nem láttuk. Elköltözött, megijedt, megették a csótányok, nem tudjuk. A szavazás után azonban egyértelmű vagy szaporítani fogjuk, vagy békén hagyjuk esetleg kinyírjuk, de csak ha újra feltűnik.

2011. december 8., csütörtök

Talán hó?

na ettől félnek
"Mindenki rettegjen, jön a hó"! Írta több meteorológiai előrejelzés is tegnap. Mára, ezeket a híreket a "felhőtlenül napos időnk lesz a hétvégén" típusúak vátották fel. Holnapra persze jelezve egy kis havat.
Most lesz hó vagy nem lesz? Döntsük már el!
A józan paraszt, a West Tupper, szerint fagy pont körüli idő van, de tiszta az ég süt a nap, ha lenne hó gyönyörű síelő idő lenne. Azonban se hó, se hideg, hogy lesz ebből hó? A mókusok szaladgálnak, a verebek csipognak, virul a természet!
Amitől itt nagyon félnek az a Lake Snow Effect, ami a nagy tavak vidékére jellemző időjárási jelenség, ahol a tavak és a levegő hőmérséklet különbsége, illetve a folyamatosan érkező északi szél és a hatalmas párolgó vízfelület eredménye egy véget érni nem akaró hóvihar.
Na most mi magyarok ezt inkább olyan délibábos dolognak tarjuk és nyilván nem félünk, főleg ha kint szépen süt a nap és csiripelnek a madarak

2011. december 6., kedd

Az egér

Igen-igen, akik már gyanakodtak igazuk volt a csótányok mellett akad más állat is a házban. Az EGÉR. Egyelőre nem tudjuk hányan vannak, de pár órán belül több független forrás is megerősítette: itt van a házban. Szándékai eddig ismeretlenek, de mivel a kamrában is láttuk ezért gyaníthatóan az élelmiszer készleteinkre fáj a foga.
Mellékszálként megjegyzem, hogy a pincénkben kialakult speciális mikroklímára való tekintettel expedíciót terveztem új fajok felfedezésére. Eddigi eredményeim egy kisujj nagyságú meztelen csigát eredményeztek ami a csatornával ellentétes irányban mozgott.
A konyhánkban talán az esős időnek is köszönhetően újra feltűntek a csótányok is, de velük könnyen leszámolunk.
A kérdés világos: Maradjon-e az egér? tessék szavazni újra!

2011. december 5., hétfő

Magyar énekek idegenben

A (feltehetően igen pontatlan) hivatalos amerikai statisztika szerint 1922-ben 474 ezer magyar élt az USA területén, a hivatalos magyar adatok 1915-ig majdnem 1 millió 300 ezer amerikai kivándorlóról tájékoztatnak, de a becslések akár két milliós számot állítanak a kiegyezést követő időszaktól kezdődően.Ebben az időszakban kivándorló magyarok főleg nincstelen zsellérek voltak akik szerencsét próbálni indultak az újvilágba és bányákban, gyárakban, kohókban találtak fáradságos, egészséget nem kímélő munkát. Emléküket elsősorban régi bányász települések temetőiben találhatjuk meg, illetve az általuk épített templomok őrzik nyomaikat.

Életüket régen elfeledett írók művei is őrzik, közülük Kemény György (1875, Garadna-1952, Detroit) költészetét mutatta be Várdy Huszár Ágnes professzor a clevelandi Magyar kongresszuson. Az izgalmas előadáson Kemény György epikus költeményét mutatta be, amely Vas András csikós viszontagságos, de szerencsés végezetű életútjáról szól. Álljon itt emlékül az akkori magyaroknak egy vers az írótól.

Kemény György: Fejfák (1908)

Temetőben jártam. Szegény, jó anyámnak
A sirját kerestem.
Megakadt a szemem sok, magyar irásu
Fejfán és kereszten.
Meg-megálltam néhol, el-elolvasgattam
A fejfák irását...
S tudj az Isten, miért, nem tudtam, elnyomni
Könnyeim hullását.

Távol idegenben szegény, jó anyámnak
A sirját kerestem.
S a jövőnket láttam sok, magyar irásu
Fejfán és kereszten.
Habár élni látszunk, egyre temetkezünk
Messze földet járva...
Nem teszünk egyebet, mint betüket vésünk

2011. december 4., vasárnap

Buffalo

Váratlan kincset találtunk! Ez mindenkinek segíteni fog elképzelni a várost, ahol élünk.
Szóval, azért a hétköznapokban nem pont ilyen, ez amolyan turista csalogató. De nagyon jól sikerült, és nekünk is fel adja a leckét, hogy az összes filmen szereplő szép helyet megtaláljuk és bejárjuk!





2011. december 1., csütörtök

Great Lakes Science Center, Cleveland

Csodák Palotája tunningolva amerikai módra. A megszokott izgalmas interaktív fizikai kísérletek mellett hatalmas hajó, NASA center, Polymer Fun játszóház és 3D mozi. A kis aprólékot nem érdekelte sem a holdkőzet sem az Apollo 3 Skylab űrkabinja de még az űrrepülőgép szimulátor sem kötötte le a figyelmét, a 3D mozival próbálkozni sem mertünk. Viszont talált a gyermek egy napelem szimulátort, ahol egy gomb megnyomása után egy lámpa világított. Na EZ lekötötte, egy villanykapcsoló! 
Nem volt meglepő, hogy a legtöbb időt a játszóházban töltöttük, ahol gyermekünk megismerkedett a kompjúterrel és próbált játszani idősebb fiúcskákkal, akik a polimer ágyútól elvakítva észre sem vették őt. Még 14 év és fordul majd a kocka, ha-ha-ha!
Apropó tudtátok, hogy Neil Armstrong Ohio-i volt, mint ahogy az első fekete amerikai űrhajós és az első amerikai aki az űrben járt?
Apropó, "Ohio is the birthplace of aviation", Ohio a repülés szülőhelye! Na ez a felirat minden Ohio-i rendszámon rajta van!

2011. november 29., kedd

Híres magyarok nyomában I.

Külföldön általában megörülünk, ha egy honfitársunkat meglátjuk. Vannak persze kivételek (pl.: bécsi karácsonyi vásár, horvát nudista strand, nyilvános vécé egy turista attrakcióhoz vezető autópályán). Vannak útikönyvek is, amelyek kifejezetten útbaigazítják az embert, ha híres magyarok nyomát kutatja.
Buffalotól délre indulva egy szép és rendezett amerikai kisvárost találunk Westfield-et, ahol egy   méltatlanul elfelejtett magyar labdarúgó nyomait keressük. 
Balasz K. karrierjének fényes időszaka volt a 2000-2001-es szezon, amikor a Pomáz FC korosztályos csapatából a Westfield High School csapatába igazolt és hétről-hétre győzelemre vezette csapatát. Mesterhármasairól a helyi lapok is gyakran megemlékeztek. Sajnos az őt ábrázoló szobrot azóta a szomszédos Barcelona város csapatának drukkerei ledöntötték (ezért nem készíthettünk róla fényképet). Rosszindulatú pletykák szerint a helyi általános iskola 3. és 4. osztályában több kisdiák is kísértetiesen hasonlít az egykori sztárra. A helyi játszótéren az esős idő miatt kevesen voltak, így nem tudtuk kinyomozni az igazságot. Ami igaz az igaz, egykori cheerleader lányok szeretettel mutatták a korábbi bálvány dedikált fotóját. (Családi okokra hivatkozva azonban egyikük sem akart szerepelni a fényképeinken.) Kérdezték, hogy mi lett a csatárral a Bundesliga III-ban vagy esetleg a Katari első osztályban vezet le? De tényleg, mi lett vele?
A nagy elődök, Puskás és Ronaldo példáját követve ő is megereszkedett hassal küzd a levegőért a pályán, de ha a labda hozzá kerül, akkor a varázslat elindul! Családjával visszavonultan csendesen él egy magyarországi kisvárosban, a Story magazin legújabb híre szerint Karácsonyra várja harmadik gyermekét. Ezúton is Gratulálunk neki és kedves feleségének!

2011. november 28., hétfő

Clevelandi Magyar Bál 2011

Aki ismer, az tudhatja, hogy gyakorlott bálkirályként (Margit Bál, 2009) nem esik nehezemre részt venni ilyen rendezvényeken bár kerülöm a feltűnést: a lazacot mindig sötétben eszem meg kanállal. Az elegáns rendezvény több mint kétszáz résztvevője vidáman töltötte az estét, ahol a Continental zenekar és jó hangú énekesnőjük klasszikus amerikai slágereket játszott (John Fogerty, Elvis Presley), természetesen tekintettel az idősebb résztvevőkre két sebességgel lassabban. Régi idők magyar filmslágerei is felhangzottak, amelyekre öröm volt táncolni. Az elmúlt húsz év terméséből egyedül a Republic "67-es út" című dala csendült fel. Bár amikor Kispál és a Borz után sóhajtoztam, akkor a "Kicsit szomorkás a hangulatom" kezdetű dalt eljátszotta a banda.
A bál egyik fénypontja az idei elsőbálozók keringője volt, akiket név szerint bemutattak és a lányokat az édesapjuk vagy nagyapjuk adott át az ifjú partnernek.

Lenyűgöző élményt jelentett a helyi Regős néptánc együttes produkciója, amelyet a bál közönsége néma csendben, teljes figyelemmel majd kitörő lelkesedéssel fogadott! (A csapat nem olyan rég Kárpát-Medence-i körúton is volt!)
A rendezvény nem volt bababarát, így bébiszitter vigyázott a kisebbik szépségre, míg a nagyobbik szépséggel tangóztunk a parketten. Az élet persze nem ilyen kiszámítható, így Pizsomás Pippi éjfél után megjelent a bálon, termetéhez mérten nagy feltűnést keltve.
A rohamosan élénkülő gyereket hónunk alá csapva elhajtottunk a bálról így a szervezők idén nem osztották ki a bálkirálynőnek és párjának járó díjakat. Elmenőben a Hilton Hotel folyosóján még azért elcsíptünk egy rövid jelenetet:


Ja, és másnap visszavittük a boltba Andi bálra vásárolt cipőjét. A pénzt simán visszaadták, a blokkot lepecsételték, a cipőt meg se nézték. Ez Amerika!

2011. november 27., vasárnap

Cleveland-i lángos

"-Betetted a laptop töltőt?
-A ruháidat pakoltam el. A töltő a te dolgod volt.
-Akkor most le fog merülni. Miért nem tetted be a töltőt?
-A ruháidat pakoltam el. A töltő a te dolgod volt.
-Így hogy nézzük meg a leveleinket?
-A ruháidat pakoltam el. A töltő a te dolgod volt."
Így történt, hogy szerda óta nem tudtunk blogot írni. 

A pincénket elborító szennyvíz bűze elől Clevelandig menekültünk. Látogatásunk fantasztikusan izgalmas volt! A következő héten erről fogunk részletesen beszámolni. 


Címadó videónkon pedig Törpikénk kerti sütögetését tekintheti meg a kedves érdeklődő:


2011. november 22., kedd

A vita

Már szeptemberben kiderült, hogy Dr Morrow komolyan veszi a tárgyát és aprólékosan mindent számon kér a tesztekben. A legkeményebbnek azonban "a vita" tűnt. Csoportok, előre megadott témákban, tudományos vitát folytatnak.
Témák: az állatkísérletek engedélyezése vagy tiltása, az őssejtkutatás, a kémiai kasztrálás lehetősége visszaeső szexuális bűnelkövetők esetében. Ez utóbbit kaptuk mi és mellette kellett érvelnünk. Csoportunk egy tagja az utolsó pillanatban megbetegedett, így bizonyos vonatkozásait a témának ajánlatos volt elkerülnünk. Én amúgy élveztem a helyzetet, és amikor eszembe jutottak az angol szavak szerintem el is tudtam mondani. Bár ez nem mindig volt egyértelmű a szembenülő vitapartnerek arcáról.
A vita eredménye és értékelése 2/3 részben a tanár és egy harmad részben a többi diák értékelése alapján lesz.
Miért érdekes ez? Szerintem a vitatkozás nagyon jó módszere lehetne a számonkérésnek középiskolában és egyetemen is. Középiskolában mindenképpen segítené a kifejezőkészség fejlesztését, illetve a logikus gondolkodás pallérozására is alkalmas lenne. A csoportos elrendezés pedig alkalmas lehet a kooperatív munkamód gyakorlására, illetve a számonkérés során a társas támogatás segíthet oldani a vizsga helyzet feszültségét.

2011. november 21., hétfő

textbook

Eddig úgy tűnhetett, hogy nagyon lapítok a tanulmányaimmal kapcsolatosan. Sokakban biztos az is felmerült, hogy biztos nem is járok egyetemre. Most azonban megtöröm a csendet és ha nem is részletesen de beszámolok az iskolai tankönyveimről.
Miért pont a könyvekről? Azért mert nagyon jók!
A legtöbbször részletesen de olvasmányosan közelítik meg a témát, és az átfogó megértésre törekednek. Véleményem szerint nem vesznek el már az első fejezetnél az apróságok között, hanem igyekeznek érdekesek és érthetőek maradni, ami nélkülözhetetlen a tanuláshoz. A képek és ábrák legtöbbször nagyon jók. Ezt a viselkedés biológiai alapjai című tárgyunk esetében különösen fontosnak tartom, hiszen, emlékszem mennyire nehéz volt megfelelő ábrát az agy különböző területeiről. A különbséget ott tudnám megfogni, hogy egyetemistaként kb. utáltam a hasonló tárgyat, most pedig ez a kedvencem.  Természetesen a tanár is marha jó, de róluk majd később.
 A jó könyveknek áruk is van: eszméletlenül drágák.
Az irodalomjegyzékben szereplő könyvek 123$, 136$, 133$ és 14$ az Amazon.com-ról rendelve újonnan tehát összesen kb. 81.200Ft , míg ugyanezek az egyetemi jegyzetboltban jóval drágábbak, ha éppen kaphatóak.A fenti listában legdrágább 216$-ért volt kapható!!!! 
Itt szeretném megjegyezni, hogy az amerikai diákok és a tanárok is hihetetlenül túlzásnak tartják ezeket az árakat, többen jelzik is, hogy a régebbi kiadások is megfelelőek. 
Nekem természetesen az ő jelzésük nélkül is megfelelő volt az eggyel korábbi kiadás, így 50$ alatt maradtam az említett 4 könyvvel.



2011. november 20., vasárnap

gyurma

Tündérkénk okosodik és első alkotó korszakába került. Gondolatait, érzéseit agyag helyett, házi készítésű gyurmába önti. Édesanyja filmre vette az elmélyedt alkotás pillanatait. Nézzük, hogy alkot a kis Krasznai:

Ha valakiben felmerülne, hogy direkt készítünk ilyen felvételeket a gyerekről az téved. Ezeket a helyzeteket az élet szüli és merő véletlen, hogy pont jelen vagyunk, pont kamerával a kezünkben. De tényleg!

2011. november 16., szerda

Rock and Roll

Ízlés dolga, szóval nem vitatkozom senkivel: a 60-as 70-es évek nagyszerű rockzenei örökséget hagyott ránk.
És ez a zene még mindig baromi jó!
Sok együttes Amerikából indult, meg Woodstock is itt volt, szóval van egy hagyománya itt ezeknek a dolgoknak.
Megérkezésünk után hamar feltünt, hogy alkalmasint Led Zeppelin vagy Deep Purple szól a rádióból és együtt dúdoljuk a nótákat a vidám lakosokkal a különböző boltokban.
Tegnap egy hosszú napot töltöttem a tapéták világában és volt időm tanulmányozni a különböző rádióadókat és megtaláltam!

Pink Floyd, Roling Stones, Led Zeppelin, ACDC, Aerosmith, Jon Fogerty, és sokan mások, az újabbak közül Van Halen, Bon Jovi, Bryan Adams. Itt a leggyakrabban játszott számok listája, csak hogy csorogjon a nyála mindenkinek, akinek Sláger rádión kellet felnőnie! (Számoljátok meg a Pink Floydokat!)
http://wgrf.tunegenie.com/tophits/
Érdeklődőknek itt a rádió honlapjának linkje, érdemes böngészni, mert jó keresztmetszetet ad a helyi lakosság egy széles rétegének lelkivilágáról.
http://www.97rock.com/

2011. november 15., kedd

apa-lánya

Na elkészült az első igazi apa-lánya fotó. Éppen megpihenünk a nagy munkában, közösen uzsonnázunk és a világ dolgairól beszélgetünk. Éljenek a lányos apák és az apák lányai, no meg az anyák!



2011. november 14., hétfő

parkolás

Nem minden szabály értelmes. Erre példa a parkolási rend Amerikában. Ha egy utcában csak az egyik oldalon van hely parkolni, akkor az igazságosság okán a hét egyik felében az egyik oldalon, míg a hét többi napjain a másikon kell letenni a kocsit. A mi utcánkban hétfőn és csütörtökön kell átparkolni a túlsó oldalra.
Ez általában mindenkinek megy, bár este 6 óra után egy darabig szlalomozni kell az itt is ott is parkoló kocsik között.
Ez önmagában nem lenne annyira érdekes, de ma 70 percen keresztül eldugult az utca, mert valaki későn ért haza és nem tudott átállni, illetve egy másik autós nem vette észre, hogy nem hagy helyet az átmenő forgalomnak azzal, hogy a túloldalon megáll. A rendőrség kiszállt, határozottan megbüntette a tilosban parkoló autót majd megfordult és kihajtott az amúgy egyirányú utcából, a korábban és később érkező polgárok pedig masszívan nyomták a dudát a házunk előtt.
Néhányukat megszántam és kikiabáltam, hogy forduljanak meg, mert erre most nincs tovább. A bátrabbak persze megpróbáltak átférni a résen. Többeknek sikerült is, akinek meg nem az méltó bosszút állt a tehetetlenül parkoló autók meghúzásával!

2011. november 13., vasárnap

Lakásunk

Itt élünk.
A ház alapvetően fából épült. A szakemberek szerint a deszka falak között újságpapír alkotja a szigetelést. Ez jó, bár Mezopotámiában már Krisztus előtt 3 ezer évvel is használtak téglát, ami azért sokkal hatékonyabb és gazdaságosabb energetikai szempontból.
Kint nemrég festettünk.
Bent a  falon a kávé szint még az előző lakók kenték fel. Reggelente a csészébe persze sötétebben szeretjük, a falon meg talán kicsit világosabban, de már egész megszoktuk, szinte fel sem tűnik. De beszéljenek a képek!
A Két nappali (igazából az egyik ebédlő lenne):

A konyha és a kamra:


A hálószobák és a dolgozó. Mindenkit megnyugtatnék, hogy a képek régebben készültek, így a gyerek matracánál már van falvédő, biztos nem fázik meg a kis pötty.
Ja, és mi is rétegesen öltözködünk.




A dekoráción folyamatosan dolgozunk, de jelenleg spártai egyszerűséggel éljük hétköznapjainkat.
Küldjetek pénzt, éhezünk!


Még egy kép a pincéről az első vagy második csatorna dugulás után. Háttérben a fűtési rendszerünk kazánjai. A rendszer leginkább a hajszárítóhoz hasonlítható. A födém szintén deszka, a ház alapja jól láthatóan kőből van. A ház állítólag 100 éves is van, de erre azért nem esküdnék meg.

2011. november 9., szerda

Mókus újra

A választási bizottság szerint a szavazás érvényes volt. Köszönjük a választópolgárok részvételét!
A helyes megfejtés a 6 volt. A képen pirossal jelölve szerepel az összes látható mókus. A lombok és a fatörzsek mögött biztos, hogy vannak még, így akik ezt a lehetőséget választották, igazuk van. A fölső sorban baloldalon nem feltétlenül tűnik mókusnak, ami mókus, így egy bizonyos dioptriaszámon túl az 5 is teljesen megfelelő tipp! Minden nyertesnek gratulálunk!


Emlékeim szerint amikor a fényképezőgépet elővettem, akkor 8 mókust próbáltam lencsevégre kapni...

2011. november 7., hétfő

Stop All Way

Boldog autók országa: Amerika! Benzin kb. 200Ft/l, széles autópályák, városi elkerülő utak, nagy távolságok. Pirosnál szabad a jobb kanyar és gyakran van central lane, ami az út közepén húzódó kanyarodó sávot jelöl, amit mindkét irányból lehet használni. Boldog autók?


Röviden a buffaloi rozsdáról, a csapadékos tél miatt az utakat extrém mód sózzák, az eredmény rohadó alvázak minden mennyiségben. De ez semmi.
A legőrjítőbb a sok stop tábla. Képesek egy lakóövezet minden kereszteződését minden irányból stop táblákkal tele rakni, ez a stop all way. Láttam már olyat is, hogy 10 méteren belül két stop tábla volt. Persze keresztforgalom nélkül!!!!

A stop all way úgy működik, hogy mindenki megáll és aki először volt ott az mehet, aztán a második, és így tovább. És ha egyszerre érnek oda hárman? Akkor jobbkéz szabály. Persze ezt sokan nem tudják és ezért mindenki előre enged mindenkit és mindenki mosolyogni próbál.
A közlekedés evolúciója egyértelműen az elsőbbségadás kötelező tábla felé mutat, de itt ezt csak nagyon ritkán használják: körforgalom előtt.
A lámpák nincsenek összehangolva. Olyan, hogy zöldhullám kb. 3-4 lámpa hosszáig működig egy magasabb rendű úton, egy pici kereszt utcánál akár minden sarkon várni kell, mert pirosat kapsz. Persze ez utcánként változik. Szóval ez olyan közlekedési Kinder-tojásként is felfogható.

Két elméletem van:
1. Az eszméletlenül lelassított, szakadozott városi közlekedés odavezetett, hogy az amerikaiaknak elegük lett és feltaláltak az autópályát és mindenhová ilyet akarnak építeni, tehát képesek a legszebb városképet is feláldozni és kettévágni egy várost vagy utcát egy jó kis autópályával.

2. A KRESZ kidolgozatlanság gyakran megoldhatatlan bonyolultságú helyzeteket eredményez, amiben az autóvezetők (16-100 éves korig, de komolyan! Itt a nagyik Chevrolet-tel, meg Jeep-pel járnak!) megijednek, és általában megállnak. Ez a félelem tartja fenn az előzékenységnek tűnő rendszer látszatát.

Megjegyzések/commentek

Sokan panaszkodtak, hogy nem megy a kommentelés, azt hiszem megoldottam a fejtvényt és most már mindenki hozzá tud szólni mindenhez! A bejegyzések alatt található "0 megjegyzés" na erre kell kattintani és előjön egy kis szerkesztőmező ahová mindenki leírhatja a gondolatait! Hajrá!! Aki szídja gyerekemet azt letiltom!
Tehát SZÓLJATOK HOZZÁ mostantól!

2011. november 6., vasárnap

Amish

Amerikai kalandozásunk egyik legizgalmasabb szelete, hogy találkozhatunk a legkülönfélébb népek, nemzetek tagjaival, akik a történelem viharaiban vagy a jobb élet reményében idevetődtek.
Európából származnak az amisok is, akiket régies viseletükről és nagyon konzervatív életmódjukról ismer a világ. Nyelvük a pennsylvaniai német dialektus,  lovaskocsikkal járnak és jellemzően földműveléssel, illetve hagyományos kézműiparral foglalkoznak. Szigorú egyszerűség jellemzi őket, tartózkodnak a modern technika vívmányaitól és az alkoholtól is. Nem fizetnek biztosítást, nem használnak autót és nem kérnek támogatást az államtól. A társadalomból kivonulva igyekeznek élni a saját szabályaik és elsősorban a Biblia szó szerinti útmutatása szerint.
 Tiszteletlenségnek tartják, ha lefényképezik őket, ezért őket nem fotóztuk le, de tanyáikról készítettünk néhány képet.
Célunk kultúrájuk megismerése volt, de az autóból való integetésnél nem jutottunk sokkal messzebbre. Láttunk férfiakat, nőket, gyerekeket dolgozni, végezni a mindennapos feladataikat.

Néhány boltot is megnéztünk, ahol a kézműves termékeket és ételeiket árulják. Próbáltunk szóba elegyedni néhányukkal a boltokban, de a távolságtartás érezhető volt részükről, mi pedig inkább elefántnak éreztük magunkat az ő életükben. (Érkezésünk órájában a a település határában egy lovaskocsiban utazó amish családot letarolt egy személyautó és a hírek szerint egy két éves kisfiú halt meg a balesetben, a többi 4 gyereket és anyukájukat kórházban ápolják.)
 Zárkózott életvitelük, gondolkodásuk folyamatos kritikának van kitéve a társadalom által, persze a másik oldalról terményeik, állataik és ételeik iránt nagy a kereslet, hiszen az általuk megtermelt dolgok valóban 100%-ban bio-élelmiszerek, illetve áruk is mindenki számára megfizethető (egy rendes méretű disznó felvágva, feldarabolva 100$)!

Jelenleg Amerikában a legdinamikusabban növekedő közösség az amishoké (1920-ban 5 ezer fő, 2010-ben 249 ezer fő). Bővebben itt lehet róluk olvasni:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Amisok
http://en.wikipedia.org/wiki/Amish

A kisváros közepén megkóstolhattunk különböző Amish süteményeket és más finomságokat. Az apple cider (meleg, fűszerezett alma ital) a társaság kedvence lett. A képen lányunk birkózik egy hatalmas amish lekváros fánkkal!